36

36 éVEM

Sosem voltam az évek megszállottja, hiszen ez egy olyan szám, ami mutat is, meg nem is. Ettől függetlenül statisztikai módon 36 éves lettem ma úgy, hogy előző hónapban ünnepeltem a 6 éves vállalkozásomat is. Sem nem kerek szám, sem nem 5-ös végű, mégis most itt ülök a fotelben, és leírom, ami jön belőlem, őszintén.

Sosem voltak olyan jellegű elvárásaim magammal, hogy bizonyos korban hol kellene tartanom, bár, ha végigveszem az életem a 20-as éveim végéig, akkor a kikövezett társadalmi roadmap szerint haladtam. Boldog voltam? Nem tudom, mindenesetre sikert sikerre halmozva haladtam előre, úgy, ahogy annak lennie kellett. Vagy legalábbis ahogy a társadalom elvárta.

Aztán a 30-as éveimben sok dolog megváltozott, az lett a hivatásom, hogy történetet mesélek, és mások történeteiből tanulhatok - teszem ezt a mai napig. Felgyorsult minden. Az elmúlt években 2-szer, 3-szor több dolog történt velem, mint régen azonos időszak alatt. Azt mondják, gyorsabban jönnek a tanítások is. Jöttek a gyomrosok, a felismerések, a csalódások, a mélypontok, az újratervezések, papírforma szerint az életközépi válság, ami elhozta a magamhoz való erős kapcsolódás tapasztalatát, és rengeteg régi dolog felülbírálását.

Ez egy építkezési folyamat, ahol elkezd kialakulni Tomi 3.0. Nem jobb, vagy rosszabb, mint a korábbi "verziók", mindenesetre másképp működik, az biztos. A megéléseim tesznek azzá, aki vagyok, ezt senki nem veheti el tőlem, mégsem érzem felhatalmazva magam, hogy bárkinek osszam az észt bármiről. A saját utam a saját utam. Pont. Beszélek a podcastomban más érdekes emberekkel, és a megéléseimet igyekszem bemutatni, de arra nem venném a bátorságot, hogy kijelentsem, az én megküzdéseim másnál is működnek. Hiszen ezeket én hajóztam végig, én tapasztaltam meg. Mindenki más hajóban evez - és mégis egy felé tartunk.

A szakmai életem kiválóságai mindig óriási motivációval töltenek el, a magánéletem nehézségei pedig újra és újra felteszik a kérdést, ott miért nem megy? Mert ember vagyok, hibázom. Mégis igyekszem tanulni, fejlődni, és jobb lenni, mint tegnap voltam. Elsősorban magam számára, majd a környezetem számára.

Elégedett vagyok, és nyugodt. Még a hullámokon ülve is. Tanulom az önelfogadást, az önszeretetet, tanulom magam. És közben próbálom nem elfelejteni, hogy HAHÓ, közben a jelenben létezve élni kell! Sokan azt mondják a boldogság jutalom, én viszont abban hiszek, hogy azt mi teremtjük meg magunk számára.

MERRE TOVÁBB?

Ha most őszintén a szívemre teszem a kezem, akkor azt mondhatom, hogy büszke vagyok magamra. Büszke az eredményekre, büszke arra, hogy a kudarcok ellenére sem adtam fel, és megtanultam a mélyben is úszni. A tapasztalat bölcsességet adott, a bölcsesség nyugalmat, a nyugalom pedig segít abban, hogy az a környezet, amelyben vagyok, hozzájáruljon ahhoz, hogy minden egyes nap tanuljak valami újat. Annyira művész vagyok, hogy ne tagadjam le, hogy a mélységeimből is építkezem, annyira viszont racionális gondolkodó, hogy tudjam és érezzem, hogy egyre kevesebb keresnivalóm van odalent.

Hálás vagyok, mert akik az utamon kísértek, kísérnek - akár csak egy ideig is - azok mind hozzásegítettek elsősorban önmagam megismeréséhez, és ahhoz, hogy úgy lássam a világot, ahogy.

Nem tervezem meg a következő éveimet, jól telik a legtöbb napom, így ezeket megélve, ebből táplálkozva haladok tovább. Tudva, hogy lesznek nehézségek, tudva, hogy legyűröm azokat is. Nagyon nehéz évem volt, talán életem legnehezebbje, sok veszteséggel, sok átalakulással. Amikor mélyen a tükörbe nézek, akkor mégis erővel tudom kimondani magam felé: itt vagyok! Teszem a dolgom, a küldetésem, és haladok előre. nincs más út.