szembenézés a félelemmel


Őszintén szólva nem tudom, hogy bátran éltem-e eddig. Voltak bátor tetteim, viszont összességében talán megfontoltan és kockázatkerülően, ezáltal talán kissé bátortalanul lavíroztam az életben. Vagy legalábbis a befektetett munka eredőjeként hittem a sikerben. Viszont sokkal többről szól az élet, mint dolgozni, pénzt keresni. Persze az alkotás rendkívül fontos a mai napig, mégis nagy prioritást kapott, hogy az élményeket is megszerezzem, és bulisak legyenek a mindennapok. Ezt pedig rohanva, szorongva nem lehet megélni. És emiatt bátrabbnak kell lennem, és olyan dolgokat tennem, amik bőven a komfortzónán túl vannak.


A tűz az úr


Ennek eredményeképpen néhány hete legyőztem a belső félelmeimet, és átsétáltam az izzó parázson, hogy a túloldalon várjon a szabad, elengedésben gyakorlott élet. És persze nem szempillantás ez, hanem ugyanúgy sok önismereti munka, mégis itt van velem annak a bizonyossága, hogy hiába féltem, ez is lehetséges. És mindenkinek üzenem, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint elsőre gondolnánk.


milyen volt?


Egy teljes felkészítő nap állt a rendelkezésre, ahol mentálisan, és testileg is felkészültünk az esti fénypont előtt. Meditációk, megerősítések, beszélgetések, és zene is segített mindebben. Érdekes, mert az izzó szőnyegnél állva megszűnt minden kétely, egy teljesen tiszta, és egyértelmű út volt, hogy irány előre. Nem hezitáltam, nem gondolkodtam, hogy megéghetek-e, nem gondolkodtam, otthon kihúztam-e a vasalót. A maga természetességében elindultam, mert láttam, hogy 5 méter múlva vár az új, tiszta életem. Persze 10-15 másodpercig az ego örvendezik, viszont aztán átveszi a helyét a bizonyosság, a megérkezés, maga az életbe való megérkezés. Hogy nincs miért szorongani, és egyetlen cél, hogy élvezzük az utazást.


mit adott?


A "bármire képes vagyok" érzése rendkívül megnyugtató. Van egy spirituális nyugalma, és van benne egy adag egyszerűség és természetesség. Nehezen írok az egészről, mert aki nem tapasztalta meg soha, az írás alapján sem értheti. Mindenesetre én nagyon is javaslom, ha teheted, akkor próbáld ki. És meghozza azt, hogy habár féltél, mégis a félelmedet kézen fogva megtetted magadért. És ez az érzés leírhatatlan, talán átadhatatlan is.